BOSCO gazdis

Ez a csodás, kedves, de félénk 2-3 éves fiúcska egy Heves megyei faluban kóborolt hetekig, súlyos láncot húzva maga után. Az ott élők dobálták, rugdosták, majd végül lövöldözni kezdtek a jámbor, rettegő kutyára. Két hete van a gondozásunkban, de még mindig nehezen hiszi el, hogy az ember nem csak bánthatja. Bosco okos és alkalmazkodó, szép lassan nyílik, egyre nagyobb a bizalma azokban, akik már két hete nem bántják és ezért végtelenül hálás. Szerető, türelmes gazdit, családot keresünk, ahol már nagyobbak a gyerekek. Bosconak nyugalomra, lassabb mozdulatokra, csendesebb környezetre van szüksége, hogy végre megtanulhasson bízni az emberekben. Annak ellenére, ami vele történt, semmilyen agressziót nem mutat az ember felé, szépen utazik autóban, az állatorvosnál is mindent elvisel, együttműködő. Nagyon jót tenne neki másik kutya társasága, szukákkal remekül kijön, kanokkal is összeszoktatható. Szeret nagyokat szaladgálni a kertben, de szívesen elheveredik az ideiglenes gazdija közelében, ha épp nincs semmi teendő. Jelenleg ismerkedik a kutyajátékokkal, a labda a kedvence. Budakalászon lehet Bosco-val ismerkedni.

Kapcsolat: rövid bemutatkozó e-mailben a cnjalapitvany@gmail.com e-mail címen, vagy a 30-542-1492-es telefonszámon.

Fogadj örökbe NÉMETJUHáSZ KUTYÁT!

Gazdira váró védenceink

KERKA gazdis

KERKA gazdis

Karácsonyra   gazdihoz költözött ez  a kis csöppség is.  Legyen boldog gazdis életed!  ...

bővebben
PIPACS gazdis

PIPACS gazdis

Közvetített gazdi kereső! Pipacs Kisújszállás határában kóborolt hetekig csont soványan. Rendkívül...

bővebben
BOGI gazdis!

BOGI gazdis!

Bogit a hajdúhadházi gyepmesteri telepről mentettük látássérülten. Egyetlen, és utolsó esélye...

bővebben
FANNY gazdis

FANNY gazdis

Fannyka gazdisodott. Gazdája magára hagyta ellátatlanul, így került a gondozásunkba. Fannyt is...

bővebben
BOGÁT

BOGÁT

Egy árva német juhászkutyával ma is kevesebb lett a Földön. (2022. október 08.)  Bogát, akit a...

bővebben
MONTHY

MONTHY

2022. október második hétvégéjén  négy kutyánk is családra talált.  Köztük Monty, akit a...

bővebben
REMÉNY – CSIPKE

REMÉNY – CSIPKE

Remény nevet kapta ideiglenes befogadójától az a csont és bőr németjuhász kölyök, aki betegen...

bővebben
HEKTOR gazdis

HEKTOR gazdis

Hektor számára is új élet kezdődik, a gazdis élet, minden jóval. Hű társa lesz új családjának. A...

bővebben
ZINA gazdis

ZINA gazdis

A cserfes kutyalány is elköltözött új családjához. Boldog gazdis éveket! Zinának keresünk szerető...

bővebben
BELLA gazdis

BELLA gazdis

Bella számára is eljött az arany élet korszaka. A megvert, bántalmazott kutya már  családtag új...

bővebben
ATHOS

ATHOS

Athos másfél éves ordas kan kölyök, az egyeki gyepmesteri telepről mentettük testvérével,...

bővebben
HAMVAS

HAMVAS

Gazdi kereső Hamvas, a másfél éves kan ordas német juhászkutya, akit az egyeki gyepmesteri...

bővebben
RITA gazdis

RITA gazdis

Mindig öröm számunkra, mikor egy idős kutya találja meg családját, mint most is. Boldog gazdis...

bővebben
CASPER GAZDIS

CASPER GAZDIS

Köszönhetően az örökbefogadó gazdiknak, Casper is családba költözött. Boldog gazdis éveket!...

bővebben
JACKY gazdis

JACKY gazdis

Jackynek keresünk szerető családot, gazdit. Jacky másfél éves német juhász kan, -még kölyök-...

bővebben
LÉDI gazdis

LÉDI gazdis

Lédike is megtalálta új  gazdáit,  családba költözött. Legyen hosszú, boldog  az élete! Gazdit,...

bővebben
LADY gazdis

LADY gazdis

Lady kisasszony számára is megérkezett az álomgazdi!  Boldog gazdis éveket! Ladynek keresünk SOS...

bővebben
NIKITA gazdis

NIKITA gazdis

A hétvégén Nikita is új családjába költözött, ahol már nagyon várták. Boldog gazdis éveket!...

bővebben
RIO gazdis!

RIO gazdis!

Szépséges Rió is megtalálta családját. Boldog gazdis éveket! Szerető családot keresünk Rionak, az...

bővebben
DEXTER gazdis!

DEXTER gazdis!

Szépséges Dexter is megtalálta a családját, gazdihoz költözött. Legyen nagyon boldog a közös élet!...

bővebben