MOLLY gazdára talált

Molly sorsa is jobbra fordult,  korábbi megpróbáltatásai véget értek, szerető családra lelt. Hosszú, boldog, egészséges közös életet!

Mollyt nagyon rossz körülmények között tartották, egy állatszerető jó lelkű ember megsajnálta, és elkönyörögte a kutyát tartójától, magához vette, és próbált jó gazdát találni neki. Nem járt sikerrel, az alapítványunkat kereste meg, segítsünk a gazdásításban.

Molly két és fél éves, soha nem foglalkoztak vele, ennek ellenére lakásban kulturáltan viselkedik, szobatiszta, engedelmes, szófogadó. Gyermekekkel is barátságos. Ha szerető otthonra talál, ahol foglalkoznak majd vele, pillanatok alatt behozza a lemaradását. Pórázon időnként húz, autóban szépen utazik. Orra sebes, ahova be volt zárva, onnan szabadulási kísérletei miatt sérült meg. Molly most is szép, de megfürdetve, rendbe téve egy gyönyörű német juhászkutya lesz. Kérünk szépen sok megosztást, aki befogadta, nem tudja már sokáig magánál tartani.

Kapcsolat: rövid bemutatkozó e-mailben a cnjalapitvany@gmail.com e-mail címen, vagy a 30-542-1492-es telefonszámon vagy  üzenet Konrád Ildikónak Civilek a Németjuhászokért messengeren https://www.facebook.com/ildiko.konrad.5/

 

Fogadj örökbe NÉMETJUHáSZ KUTYÁT!

Gazdira váró védenceink

ARNÓ

ARNÓ

Gazdakereső Arnó, a 10 hónapos ordas kan németjuhász kölyök. Arnónak a gazdája kért segítséget...

bővebben
NIKI

NIKI

Közvetített gazdakeresőnk Niki, az 1 éves hosszúszőrű németjuhász kislány. Nikit utcán fogták be,...

bővebben
TONA

TONA

Megérkezett hozzánk az egyeki gyepmesteri telepről a 10 éves, hatalmas és gyönyörű Tona, a...

bővebben
HOUDINI

HOUDINI

Houdini egy végtelenül kedves, kb. 4 éves németjuhász-jellegű kan kutyus. Együtt kóborolt egy...

bővebben
INEZ

INEZ

Közvetített gazdakeresőnk Inez! Inez egy 3 éves, bűbájos, kedves németjuhász kislány. Menhelyen...

bővebben
1%

1%

Kérjük szépen, az idei évben is támogasd a Civilek a Németjuhászokért Alapítványt a személyi...

bővebben
MAX

MAX

Meghalt a gazdája, senkije nem maradt... Közvetített gazdakeresőnk Max, az 5 éves, nagyon szép...

bővebben
APOLLÓ

APOLLÓ

S.O.S. gazdikereső! Gyepmesteri telepen van, lejárt karanténnal! Közvetített gazdakeresőnk Apolló,...

bővebben
MAJA

MAJA

S.O.S.! Maja a bácsalmási ebrendészeti telepen van, lejárt karanténnal. Emiatt nagyon sürgős...

bővebben
CSERKÉSZ

CSERKÉSZ

Cserkész egy fiatal (1,5 év körüli), életvidám, aktív, szépséges, németjuhász jellegű kanocska....

bővebben
GERI

GERI

Geri egy nagy termetű, tekintélyes, jó kiállású, 8 év körüli kan kutya. Szépen sétál pórázon,...

bővebben
1%

1%

Kérjük szépen, az idei évben is támogasd a Civilek a Németjuhászokért Alapítványt a személyi...

bővebben
CORA

CORA

Cora, a 12 éves szuka nyugalmazott rendőrkutya gazdikereső! Cora a rendőrségen szolgált, ott élte...

bővebben
Botond

Botond

Gazdikereső lett Botond. Botond az a védencünk, aki az utolsó erejével odajött az autónkhoz, és...

bővebben
MAX gazdis

MAX gazdis

Max  élete is új fordulatot vett, elköltözött  új családjába, ahol már nagyon várták. Biztosak...

bővebben
ZEUSZ gazdis

ZEUSZ gazdis

Zeusz gazdira talált. Zeusz közvetített gazdi keresőnk volt. Igyekeztünk a legjobb otthont...

bővebben