Zsömi gazdira talált

Zsömi két hete gazdis, de nem mertük elmondani senkinek. Most elmondjuk mindenkinek, igen sikerült, Zsömi is hazaért, és szerető otthona lett. Játszópajtása is van egy fajtabeli fiúcska. Ha megnézitek a gazdis képeket, minden rajta van. 🙂 Zsömi egy amerikai staffordshire terrier kislány, akinek 3 gazda kereső posztja futott sok ezer megosztással több mint egy évig. Nagyon nehezen tudtuk örökbe adni, a fajta előítélete miatt. Itt emelem meg a kalapomat azon állatmentő társaink előtt, akik ezt a fajtát mentik, nagy respekt nekik. (Y) Zsömi nem németjuhász, de Víg Anikó csapattársunk volt az utolsó esélye az életben maradásra, aki egy árokparton talált rá borzalmas állapotban. Anikó meggyógyítatta, szocializálta, oltatta, chipeltette, kiivartalanítatta, felkészítette Zsömit a gazdásításra. Zsömit többször becsapták hogy mennek érte és nem mentek, és kétszer visszaadták, egyszer mert túl kedves volt. Szóval a tiszteletbeli németjuhász Zsömink révbe ért, gazdis lett, nem is akárhogy.

Örüljetek velünk, mi nagyon boldogok vagyunk. Nagy Lívia köszönünk szépen mindent. 

Fogadj örökbe NÉMETJUHáSZ KUTYÁT!

Gazdira váró védenceink

HOUDINI

HOUDINI

Houdini egy végtelenül kedves, kb. 4 éves németjuhász-jellegű kan kutyus. Együtt kóborolt egy...

bővebben
INEZ

INEZ

Közvetített gazdakeresőnk Inez! Inez egy 3 éves, bűbájos, kedves németjuhász kislány. Menhelyen...

bővebben
SOMA

SOMA

Gazdit keresünk Soma, a 2 éves kan német juhászkutya számára. Soma Szabolcs-Szatmár-Bereg...

bővebben
1%

1%

Kérjük szépen, az idei évben is támogasd a Civilek a Németjuhászokért Alapítványt a személyi...

bővebben
MAX

MAX

Meghalt a gazdája, senkije nem maradt... Közvetített gazdakeresőnk Max, az 5 éves, nagyon szép...

bővebben
APOLLÓ

APOLLÓ

S.O.S. gazdikereső! Gyepmesteri telepen van, lejárt karanténnal! Közvetített gazdakeresőnk Apolló,...

bővebben
MAJA

MAJA

S.O.S.! Maja a bácsalmási ebrendészeti telepen van, lejárt karanténnal. Emiatt nagyon sürgős...

bővebben
CSERKÉSZ

CSERKÉSZ

Cserkész egy fiatal (1,5 év körüli), életvidám, aktív, szépséges, németjuhász jellegű kanocska....

bővebben
GERI

GERI

Geri egy nagy termetű, tekintélyes, jó kiállású, 8 év körüli kan kutya. Szépen sétál pórázon,...

bővebben
1%

1%

Kérjük szépen, az idei évben is támogasd a Civilek a Németjuhászokért Alapítványt a személyi...

bővebben
CORA

CORA

Cora, a 12 éves szuka nyugalmazott rendőrkutya gazdikereső! Cora a rendőrségen szolgált, ott élte...

bővebben
FRENK

FRENK

Szerető családot keresünk Frenknek, a 3 éves védencünknek, aki chip nélkül kóborolt csonttá...

bővebben
Botond

Botond

Gazdikereső lett Botond. Botond az a védencünk, aki az utolsó erejével odajött az autónkhoz, és...

bővebben
MAX gazdis

MAX gazdis

Max  élete is új fordulatot vett, elköltözött  új családjába, ahol már nagyon várták. Biztosak...

bővebben
ZEUSZ gazdis

ZEUSZ gazdis

Zeusz gazdira talált. Zeusz közvetített gazdi keresőnk volt. Igyekeztünk a legjobb otthont...

bővebben
EMŐKE GAZDIS!

EMŐKE GAZDIS!

A 9 éves Emőkének lejárt a 45 nap karanténja a gyepmesteri telepen, 65 nap után szóltak,...

bővebben