RADJA gazdis

RADJA gazdis

Radja a hétvégét már új családjával tölti, új otthonában.

Radja volt a 3 német juhászkutya egyike, akit átvettünk Kisvárdáról. Aranyos, probléma mentes, szeretnivaló, gazdakereső posztja sem volt, valaki meglátta és beleszeretett. Ez kölcsönös volt, Radja boldogan ment új családjával haza. Radját is oltva, chipelve, ivartalanítva, negatív szívféregteszttel adtuk örökbe családtagnak.  Légy nagyon boldog kicsi lány!

LIZA GAZDIS

LIZA GAZDIS

Ma ismét kevesebb lett egy árva németjuhász kutyával. Liza is családba költözött.

Szép Lizánk gazda kereső lett. Ő volt az egyik német juhászkutya, akit Elepen a vadász befogott, és értesítette az állatmentőket. Liza háta sebes volt, gyógykezelését elindítottuk, szépen gyógyul, már nő az új szőr rajta, szívféreg tesztje negatív. 2 és fél éves, szép kiállású. Látszik, hogy soha nem foglalkoztak vele, de nagyon gyorsan tanul, meg akar felelni. Szépen megy pórázon, nem ugrál fel, jól fegyelmezhető, együttműködő. Nagyobb gyermekek mellé is jó szívvel ajánljuk. Falkában is szépen viselkedik, kanokkal előbb, szukákkal később szoktatható.  Egy lovagias kan mellé szívesen adnánk játszótársnak.

Lizát is oltva, chipelve, és ivartalanítva adjuk örökbe előzetes környezettanulmány után családtagnak. Jelenleg Borsod vármegyében van.

Kapcsolat: rövid bemutatkozó e-mailben a cnjalapitvany@gmail.com e-mail címen, vagy a 30-542-1492-es telefonszámon vagy messengeren Konrád Ildikónak: https://www.facebook.com/ildiko.konrad.5

CÉZÁR GAZDIS

CÉZÁR GAZDIS

Ma is egy árva német juhászkutyával kevesebb lett a Földön.

Az 5 éves Cézárunk, akit Kisvárdáról vettünk át, ma elutazott új családjával haza. Örökbe fogadói 2020-ban már örökbe fogadtak tőlünk egy – a debreceni gyepmesteri telepről mentett – németjuhász kislányt. Az ő játszópajtása lesz Cézi. Cézárt  is oltva, chipelve és ivartalanítva adtuk örökbe családtagnak.

Boldogan ment a szebb élete felé Cézi, mert megérezte, hogy érte jöttek. Egyszer már meglátogatták. Megfontoltan döntöttek.

ÁRÉSZ gazdis

ÁRÉSZ gazdis

Nem sokat kellett várnia Árésznak, hogy valaki beleszeressen és végső otthonra leljen ez a 3 hónapos kölyök.  Legyél nagy, okos és boldog kutya!

Árésznak, a 3 hónapos kan németjuhász mix kölyöknek keresünk szerető gazdit, családot.

Árész Erdélyben van, ahol még nehezebb a gazdásítás, ezért összedolgozunk az ottani állatmentőkkel nem első alkalommal. Árész egy édes kölyök, bundája rettenetesen elhanyagolt, most kezdik rendbe tenni, oltásait, féreghajtását elindítani. Sajnos egy szobakennelben tudták csak elhelyezni. Nem sír, szépen nézelődik, szobatiszta, – a kenneljébe nem kakil-pisil be, türelmes, egy fűszállal is eljátszik. Autóban szépen utazik, nem hisztizik, nem ugat, nem rombol. Valószínűleg, ahhoz képest, ahol eddig élt, a szobakennel megváltás volt neki. Árész farkából hiányzik egy kis darab sajnos nem tudjuk, ennek mi az oka.

Árészkát előzetes környezettanulmány után, ivartalanítási kötelezettséggel szeretnénk örökbe adni. Ha jó gazdit találunk, elhozzák Erdélyből a kis árvát a leendő gazdinak.

Kapcsolat: rövid bemutatkozó e-mailben a cnjalapitvany@gmail.com e-mail címen, vagy Turos Tündének üzenetben vagy a +40741 069 713 telefonon.https://www.facebook.com/turos.tunde

KENDRA

KENDRA

Kendrát 2019-ben mentettük a jászkiséri önkormányzat kenneljéből, és adtuk örökbe családtagnak.  Nemsokára ikerbabái születtek az örökbefogadóknak, Kendra őrizte a babákat a kertben, minden olyan volt, mint a mesében. Fel sem merült, hogy a kutya felesleges lett. A kisgyermekek nőttek, és egyre zajosabbak lettek, Kendra pedig elkezdett félrevonulni, majd elbújni, mára odáig jutott, ha a gyerekek a kertben játszanak, pánikba esik, retteg, menekülni akar. 2 éves gyerekekről beszélünk, akiknek nem lehet megtiltani, hogy ha játszanak, azt némán tegyék a kertben. Volt kutyakiképző, felmérte a helyzete.  Az örökbe fogadók, a kutya érdekében,  nagyon nehezen, de meghoztak egy döntést Kendrának jobb lenne egy olyan otthon, ahol csend van, nyugalom, nincsenek pici gyermekek.

Kendra 6 éves, jó kutya, engedelmes. Ragaszkodó, szépen sétál pórázon, szeret kirándulni, egészséges, ivartalanított. Nem szereti a cicákat, embercentrikus, a zajokra érzékeny, valami rossz érhette előéltében, amit nem felejtett el. Olyan gazdát keresünk neki, ahol nyugalomban, békében leélheti élete hátralévő részét, ahol családtagként, társként bánnak vele, és nagyon fogják szeretni. Győrben lehet ismerkedni a szépséggel.

Kapcsolat: rövid bemutatkozó e-mailben a cnjalapitvany@gmail.com e-mail címen, vagy a 30-542-1492-es telefonszámon vagy messengeren Konrád Ildikónak: https://www.facebook.com/ildiko.konrad.5