BOSCO gazdis

Ez a csodás, kedves, de félénk 2-3 éves fiúcska egy Heves megyei faluban kóborolt hetekig, súlyos láncot húzva maga után. Az ott élők dobálták, rugdosták, majd végül lövöldözni kezdtek a jámbor, rettegő kutyára. Két hete van a gondozásunkban, de még mindig nehezen hiszi el, hogy az ember nem csak bánthatja. Bosco okos és alkalmazkodó, szép lassan nyílik, egyre nagyobb a bizalma azokban, akik már két hete nem bántják és ezért végtelenül hálás. Szerető, türelmes gazdit, családot keresünk, ahol már nagyobbak a gyerekek. Bosconak nyugalomra, lassabb mozdulatokra, csendesebb környezetre van szüksége, hogy végre megtanulhasson bízni az emberekben. Annak ellenére, ami vele történt, semmilyen agressziót nem mutat az ember felé, szépen utazik autóban, az állatorvosnál is mindent elvisel, együttműködő. Nagyon jót tenne neki másik kutya társasága, szukákkal remekül kijön, kanokkal is összeszoktatható. Szeret nagyokat szaladgálni a kertben, de szívesen elheveredik az ideiglenes gazdija közelében, ha épp nincs semmi teendő. Jelenleg ismerkedik a kutyajátékokkal, a labda a kedvence. Budakalászon lehet Bosco-val ismerkedni.

Kapcsolat: rövid bemutatkozó e-mailben a cnjalapitvany@gmail.com e-mail címen, vagy a 30-542-1492-es telefonszámon.

Fogadj örökbe NÉMETJUHáSZ KUTYÁT!

Gazdira váró védenceink

BARKA

BARKA

Gazdikereső Barka A 2 éves, okos és szép németjuhász kislányt autóból dobták ki. Játékos,...

bővebben
WHISKY

WHISKY

Gazdikereső Whisky, a 4 éves kan félhosszú szőrű német juhászkutyánk. Előéletében nem foglalkoztak...

bővebben
MÁNDOK

MÁNDOK

SOS gazdakereső! A Mándok nevet adta befogadója ennek az 1-2 év körüli kan német juhászkutyának,...

bővebben
MOLLY

MOLLY

SOS gazdikereső! Mollyt nagyon rossz körülmények között tartották, egy állatszerető jó lelkű ember...

bővebben
CÉZÁR

CÉZÁR

SOS közvetített gazdakereső! Cézárnak, a 3 éves kan német juhászkutyának, egy szociális gondozó...

bővebben
CARLOS GAZDIS

CARLOS GAZDIS

A szépséges Carlos gyorsan a szívébe lopta magát leendő gazdáinak, már új otthonában kezdte az...

bővebben
ZEUSZ GAZDIS

ZEUSZ GAZDIS

Zeusz, a szép német juhászkutya is gazdára talált. Meghalt a gazdája, Zeusz elárvult. Zeusz 2 és...

bővebben
QASINE GAZDIS!

QASINE GAZDIS!

Köszönjük szépen a sok megosztást, Qasine családba költözött. Közvetített gazdikereső....

bővebben
JACK

JACK

Gazdi kereső lett Jack, a 7 hónapos fajtatiszta kan németjuhász kölyök. Más kutyákhoz, macskákhoz...

bővebben
ARNOLD

ARNOLD

Gazdikereső Arnold. Cudar sora volt előéletében, egy posta elé volt kidobva Ózdon. 6-8 éves...

bővebben
ÁRÉSZ GAZDIS

ÁRÉSZ GAZDIS

Gazdikereső Árész, a 8 hónapos kölyök kan német juhászkutya. Jelenlegi családjának nincs ideje...

bővebben
ARGO GAZDIS!

ARGO GAZDIS!

Gazdi kereső 11 éves védencünk Argó. Szívférges, az első hónap gyógyszerezése napokon belül...

bővebben
SHEBA

SHEBA

Shebát 6 évesen leadták gyepmesteri telepre, mert rájöttek, nincs idejük foglalkozni vele. Élete...

bővebben
RADJA gazdis

RADJA gazdis

Radja a hétvégét már új családjával tölti, új otthonában. Radja volt a 3 német juhászkutya egyike,...

bővebben
LIZA GAZDIS

LIZA GAZDIS

Ma ismét kevesebb lett egy árva németjuhász kutyával. Liza is családba költözött. Szép Lizánk...

bővebben
CÉZÁR GAZDIS

CÉZÁR GAZDIS

Ma is egy árva német juhászkutyával kevesebb lett a Földön. Az 5 éves Cézárunk, akit Kisvárdáról...

bővebben